Rendhagyó módon a három éves legkisebbünk délután vagy jó két és fél órát aludt. Ilyenre - hogy délután aludjon - jó ideje nem volt példa. Mikor felébredt, kijött a nappaliba, összekuporodott az ágyon, és sírdolgálni kezdett, hogy fázik. A nővére betakarta. Kicsit csendben volt, aztán a piros kistáskája hiányán kezdett sírni. Nővére azt is előkereste neki.
Eközben én palacsintát sütöttem, így csak néha-néha tudtam odamenni hozzá, puszit adni neki, és kínálgatni, kér-e palacsintát. A közeledésemre szinte kivétel nélkül azzal válaszolt, hogy bebújt a takaró alá. Tudtam, itt hamarosan "helyzet" lesz, de még vagy 20 palacsintányi tészta hátra volt, ezért inkább a könnyebb ellenállás irányába mentem, és igyekeztem minden kérésének eleget tenni. Hátha nyerek annyi időt, hogy végezzek a palacsintákkal.
De ha Virágocskának rossz érzései vannak, azt nem szereti bent tartogatni. Sírt, mert - kérése szerint - lekváros palacsintát kentem neki, nem kakaósat (amit nem kért). Sírt, amiért nem a "jó" végéről kezdtem vele etetni a palacsintát. Sírt, amikor odavettem magam mellé a konyhapultra - amibe előtte beleegyeztett - és nem mentem ki vele a teraszra. Sírt, mert palacsinta helyett mégis inkább húslevest kért, és sírt, mert az először túl hideg, majd melegítés után túl forró lett neki. Én meg váltogatva sütögettem a palacsintákat, teljesítettem a kéréseit, és figyeltem a panaszait, simogattam együttérzően a buksiját.
Mikor végre befejeztem a sütést, eljött az ideje, hogy tényleg odafigyeljek rá. "Menjünk ki a teraszra!" - sírta. "Jó!" - feletem én. Mozdultam, hogy kinyissam az ajtót, de megelőzött, ő akarta. Viszont hiába próbálta, nem sikerült neki. Teljesen kiborult, dühösen toporzékolni kezdett, és azt kiabálta, hogy kint akarja megenni a palacsintát. Csapkodta az ajtó üvegét, és csúnya szavakat kiabált. Mikor újra felajánlottam, hogy én szívesen kinyitom az ajtót, beviharzott a hálószobába, és magára húzta az ajtót.
Utánamentem. Állt az ajtó másik oldalán és hüppögött. Több, mint fél óra is eltelt már azóta, hogy felébredt, és ez ment. Segíteni szerettem volna neki, és tudtam, először ettől minden egy kicsit rosszabb lesz. Nem először voltunk ebben a helyzetben: az ajtó két különböző oldalán.
A papucsom orrát befeszegettem az ajtó nyílásán, így az vagy 5 centire kinyílt. Virág ezen borzasztóan kiakadt, toporzékolt, tolta volna vissza az ajtót, nekifeszült, zokogott, és kiabált, hogy hagyjam békén. Én meg ott kuporogtam, ragaszkodtam az 5 centis nyíláshoz, és néha annyit mondtam neki, hogy nem hagyom egyedül, amikor ilyen rosszul érzi magát.
Közben ő teljesen kifordult magából. Küzdött, zokogott, toporzékolt felváltva. Közben továbbra is azt kiabálta, hogy hagyjam békén. Amikor a hév alábbhagyott, mindig odaraktam a kezem a tejüveg felőlem lévő oldalára, amitől újra és újra fellángoltak a nagy érzései. Így töltöttünk vagy jó 15 percet, míg végül megérkezett a család többi része, és persze rögtön jöttek, hogy mi ez a nagy sírás, mi a baj. Próbálták vigasztalni Virágot, de persze nem arra volt szüksége.
"Jössz az ölembe?" - kérdeztem tőle, mert láttam, nagyon nem tetszik neki, hogy nem hagyják békén az érzéseivel. Rögtön a nyakamba csimpaszkodott. "Ehetek nutellás palacsintát?" - hüppögte, így kapott egyet, és csendben eszegetni kezdte. Én közben nekiláttam a közétkeztetésnek.
Aztán egyszer csak arra figyeltem fel, hogy Virág a szőnyeg közepén táncol, bohóckodik, dumál, és nagyokat nevet a saját viccein. Annyira aranyos volt, hogy az apukája és a nővére is önkéntelenül odaültek köré palacsintát majszolni, és nézték, mit csinál. Én is csatlakoztam. Felhőtlenül vidám volt, majd kicsattant, bolondozott, vicceket talált ki, és egyre kacagott. Egy órán keresztül műsorozott, aztán már ideje volt lefeküdni. Minden kérésünket elsőre teljesítette - ebben a szellemben. Kibohóckodta magát a fürdőszobába, ott végigbohóckodta a fogmosást, aztán meg bebolondozott az ágyba. Első szóra.
Most, másnap délelőtt, mikor ezt a történetet írom ide, kint ül a teraszon, nézi a testvéreit, és boldogan bolond dalocskákat énekelget. Milyen jó, hogy annyi rossz érzést kitoporzékolt magából tegnap. Helyére beáradt a színtiszta életöröm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése