Apa sokat dolgozott mostanában is, és ráadásul épp úgy alakult, hogy két egymás utáni hétvégét is a kisfiúnk
nélkül kellett töltenünk. Biztos voltam benne, hogy meglesz ennek a
böjtje. Hét közben tartottam vele kettesben
óvoda-mentes gyereknapot , minden reggel és este ovi után gyerekidőt is,
amikkel sokat tudtunk csendesíteni a hullámokon, de saját tapasztalataimra
alapozva, biztos voltam benne, hogy az első hármasban töltött hétvégénk pokoli
lesz.
Hogy egy közhellyel éljek: így legyen az embernek ötöse a lottón! (Csak
lottózzon.)
Péntek este már előre készültem
lelkiekben, és elmondtam a férjemnek, hogy a hétvégénk valószínűleg borús,
könnyzáporos, dührohamokkal terhelt és legalább egy nagy kiborulásban
csúcsosodó majd derűsre váltó lesz. Arra kérem, ha a hiszti-vihar fölénk ér,
hagyjon minket kettesben (elég kimerült volt már így is), húzódjon biztonságos
helyre és várja ki, amíg elül a vihar és kiderülünk.
Szombaton még egy
kötelezően-ajánlott program miatt le kellett mennünk a Balcsira és gondoltuk a
kellemeset a hasznossal milyen klassz is lesz összekötni?! Miután lejárt a program- ahol azért megint
viselkedni kellett- elindultunk a partra sétálni, siklókat kutatni (oké, ezt
pont nem vártam), játszóterezni és mókázni.
Bő órás nevetgélés, vidám,
felszabadult együttlétes játszóterezés után a kisfiúnk úgy érezte, hogy már
eléggé közel kerültünk megint egymáshoz és megmutathatja a nehéz érzéseit, hogy
mi is van valójában benne és persze rá
is zendített amikor leindultunk, hogy a hajókat megnézzük a kikötőben.
B: Hajózni akarok!
Anya: Kicsim, ez volt az utolsó
járat, legközelebb.
B: Jó, akkor horgászni akarok!
Anya: Rendben! Mi lenne ha
keresnénk egy jó kis botot hozzá?
B: Nem, az nem jó! Olyat akarok,
mint a bácsié! És, nem, nem horgászni akarok, hajózni akarok, most! MOST!
Anya: Kicsim, most nem tudunk, de
odamehetünk a hajóskapitányhoz, hogy megkérdezzük megnézhetjük-e a hajót a
kikötőben.
B: NEM! NEM! MOST HAJÓZNI AKAROK!
Vagy, FAGYIZNI! FAGYIZNI AKAROK MOST! NEM! JÁTSZÓTEREZNI MÉG! ……
Bizony odaértek a sötét viharfelhők a fejünk fölé. Apa erre
belépett a képbe és kissé már türelmét vesztve mondta, hogy jó, akkor vissza az
autóhoz és indulás!
Őszintén bevallom már fáradt is
voltam, fizikailag sem a csúcson és kicsit reménykedtem, hogy nem kell a
hiszti-kezelést végigzongoráznom a balatoni turistasereg és jobbnál-jobb szülő
előtt itt az utcán, ezért még egy utolsó
kétségbeesett figyelem elterelést próbáltam, amikor a jásztó előtt haladtunk el
megint és kérte, hogy egy kört még hagyjuk mászni.
Miután szinte leesett a mászókáról
a második lépcsőfok után, már beláttam,
hogy eljött a vég, nem tud már koncentrálni, esik- kel, így levettem a mászókáról és ahogy elindultunk rá
is zendített órisái rúg-kapálás közepette.
B: Fagyit akarok! Hülye! Utállak!
Hülye vagy! Hagyjál!.........!!!!!!
És így ment ez a Balcsi parton, a
játszótér mellett egy bokor mögé húzódva kettesben, amíg le nem higgadt
annyira, hogy be tudtam cipelni a pár méterre parkoló autónkba. (Apa közben már a játszótérnél előrement és beült a vezetőülésre, de amint mi odaértünk akkor ő kiszállt és arrébb
húzódott, várta amíg elvonul a vihar.)
Az autóban aztán ment tovább a
ribillió:
B: Fagyit akarok! Horgászni
akarok! Utállak ha nem veszel nekem fagyit ! Széttöröm az autót!.......stbstb…..
Közben igyekeztem vigyázni az
épségére a hátsó ülésen, az ölemben tartva és gyöngéden, de szorosan magamhoz
ölelve, miközben ő vonaglott. Igen, igen, az anyák még ilyen
bűvészmutatványokra is képesek!
Nekem végtelen hosszúnak tűnő
percek után lecsillapodott és össze tudtunk végre nyugodtan ölelkezni. J
B: Anya éhes vagyok! - Szipogta. -
Most már mehetünk enni! De, Anya, ugye az Apa most már csak velünk lesz
?!
Hát persze. J Mert hosszú volt ez a
jó pár nap Apa nélkül….
Egy elnyújtott, kínlódós nap
végén aztán egy nagyon felszabadult, vidám vacsorát tudtunk enni egy étteremben
és mire kiértünk az autópályára már egy békésen szundikáló fiúcska ült
mellettem!
Másnap délelőtt azért kettesben
hagytam a fiúkat egy apa-fia délelőttre, hogy közeledjenek egymáshoz - és
persze azért is, hogy én is rehabilitálódjak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése