2015. november 11., szerda

Mi kellett ahhoz, hogy a lányom végül apával akarjon aludni

Nyár közepe óta - egy nagy felújítás miatt - nagyon kevés időt töltenek a gyerekek az apukájukkal, ami miatt persze sokkal jobban "rám szoktak".

Valamelyik este szerettem volna elmenni vásárolgatni pár helyre, gyerekek nélkül, miután apa hazajött. Csakhogy Villő (3 éves) éppen azelőtt ébredt, hogy elindultam volna. Eleve nyűgös volt, és nem akart elengedni, nagyon sírt.

Én elgyengültem, és kérdeztem, hogy jön-e velem. Persze igent mondott. Elkezdtem öltöztetni, készülődni, de közben egyre rosszabbul éreztem magam, hogy nem így terveztem ezt az estét, semmi kedvem őt boltról-boltra rángatni, cipelni. Ezeknek a gondolataimnak hangot is adtam, úgyhogy a férjem közbelépett, és mondta, hogy akkor Villőt hagyjam itthon. 

Nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi legyen. A tehetetlenségtől - és az elmúlt időszak stresszétől - dühöngtem, sírtam, azt is mondtam, hogy menjen ő, én itthon maradok a gyerekekkel, de igazából nem tudtam magammal sem dőlőre jutni. 

Aztán gondoltam, oké, megyek egyedül. Villő meg iszonyúan sírt, hogy nem akar otthon maradni. Az apja felvette és igyekezett meghallgatni a sírását, és bár egyszer elvesztette a türelmét és rákiabált, de aztán rögtön bocsánatot  is kért, és igyekezett támogatóan vele lenni. 

Én meg csak álltam ott, néztem őket, és még mindig nem tudtam, hogy mi legyen. Aztán úgy éreztem, hogy az nekem nem lesz kikapcsolódás, ha Villőt ilyen állapotban hagyom ott. Úgyhogy végül az lett, hogy mind együtt elindultunk. Mire a boltba értünk, az már oké volt Villőnek, hogy én egyedül megyek be a boltba, ők meg apával addig egy másikba (igaz, hogy be lett ígérve, hogy választhat rágót). 

Ennek az elég félresikerült helyzetnek - és főleg benne a félig-meddig sikerült meghallgatásnak - aztán mégis lett eredménye. Villő este az apukájával akart aludni. Ilyen talán még soha nem volt korábban. Következő este meg nagyon jót játszottak hármasban (Villő és a testvére) az apjukkal. Én csak annyit mondtam, hogy nagyon fáradt vagyok, én most nem szeretnék játszani, és gond nélkül elfogadták. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése