2016. május 14., szombat
Itt akarom!
A gyerekek a mamánál aludtak, kora délután mentem értük. Ők még maradni
szerettek volna, nekem meg még volt egy csomó számítógépen végzendő
dolgom, amit ott is tudtam csinálni, másrészt szerettem volna elkerülni,
hogy hazafelé az autóban elaludjanak, és akkor megint nagyon kitolódik
az esti lefekvés ideje. Gondoltam jobb, ha megvárjuk az estét, és akkor
talán ha elalszanak, át lehet őket rakni az ágyukba és alszanak
reggelig. Anyukám elmondása szerint nagyon keveset aludtak az éjszaka,
ez látszott is rajtuk, főleg mesét néztek csak délután. A mama beteg
volt, úgyhogy egyikünk sem igazán tudott foglalkozni velük a délután
folyamán. Estefelé kezdtek csak játékba, a házban fellelhető összes
párnát összehordták és kuckót építettek belőle. Amikor bontottam a
bulit, ez érthetően nem tetszett nekik és nem akartak hazajönni.
Lőrincet (6) még viszonylag könnyen meggyőztem, hogy most már menni
kell, apa és a tesók várják otthon, Villő (3,5) viszont a hűtőhöz ment,
hogy ő még éhes. Ezt már ismertem, kivesz vagy háromféle dolgot és végül
egyikből sem eszik, ezt most szerettem volna elkerülni. Mondtam neki,
hogy viszünk péksütit, majd az autóban megeheti. Erre teljesen kiborult,
sírt, dobálta magát, toporzékolt (mostanában egyre jobban megy neki ez a
heves mozgásokkal járó hiszti) és hajtogatta, hogy "itt akarom". Én
először gyorsan összepakoltam és ráadtam a cipőt, majd megpróbáltam ölbe
venni, ez először nem nagyon sikerült, akkor hagytam, hogy mozogjon, de
mellette maradtam. Nehéz volt hallgatni az erőteljes kiabálást és az
jutott eszembe, hogy ez a sírás, ez az "itt akarom" talán arról szól,
amikor a születése után nem sokkal fél napra elválasztották tőlem.
Korábbi páros meghallgatások során arra jutottam, hogy talán ez az emlék
jön fel neki, amikor annyira kétségbeesetten sír, mintha félne
valamitől. Ásítozni kezdett, nem tudtam, hogy ez a fáradtság miatt
van-e, vagy azért, mert kezdett oldódni a félelem (utólag azt gondolom,
hogy az utóbbi). Kezdtem elbizonytalanodni, hogy talán mégiscsak meg
kéne engednem, hogy ott egyen. Aztán anyukám odajött, és felajánlotta,
hogy kiviszi az autóhoz a hátán. Akkor felém fordult, és átölelte a
nyakamat, hogy én vigyem ki. Akkor már tudtam, hogy jól döntöttem, nem az ennivalóra volt szüksége. Becsatoltam az ülésébe, és mire én is
beültem, már jókedvű volt. Kérték a péksütit, Lőrinc kérdezte, hogy
milyen ízű. Mondtam, hogy azt hiszem valamilyen gyümölcsös. Szerintem
baa, baa black sheep ízű, mondta Lőrinc (Ez egy gyerekdal, amit Villő
mostanában sokat énekel). Ezen nevettek. Megkóstolta: igen, baa, baa
black sheep ízű. Villő is megkóstolta, az övé is baa, baa black sheep
ízű volt. Ezen mindannyian nevettünk és én is olyan felszabadultnak
éreztem magam, pedig előtte már én is nagyon fáradt voltam. Hazafelé a
félórás úton végig viccelődtek, és - ezen már meg sem lepődöm - Villő
nem aludt el, csak már egészen az út végén. Befektettem az ágyába, és
reggelig aludt, amikor az volt az első dolga, hogy szorosan átölelt
<3
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése