2016. május 14., szombat
Lőrinc harcolni tanul
Hetente járunk egy játszócsoportba a gyerekekkel, ahol van egy Lőrincnél
picit idősebb, és nagyobb, erősebb fiú, aki szeret harcolósat játszani.
Lőrinc (6) korábban nemigen játszott ilyesmit, de néhány hónap után ő
is szerette volna kipróbálni. Egyik alkalommal izgatottan készült a
találkozóra, hogy milyen jó lesz majd Csabival harcolni. Mikor
odaértünk, a gyerekek el is merültek a játékban, mi szülők pedig
beszélgetni szoktunk. Egyszer, ahogy jöttem-mentek, láttam, hogy Lőrinc
és Csabi harcolnak és Lőrinc éppen a hátára esett, rám nézett, és
elkezdett sírni. Biztos voltam benne, hogy a játék során már több
ilyesmi is történt és a jelenlétem miatt törtek ki éppen akkor az ezzel
kapcsolatos rossz érzések. Elestél? Kérdeztem. Nem, Csabi lelökött.
Sajnálom, mondtam. Közben az ölembe feküdt, és sírt tovább. Majd kérte a
rongyiját, amit nem hoztunk el. Indulás után nem sokkal vettük észre,
és megbeszéltük, hogy nem fordulunk vissza. Kérte, hogy menjek haza
érte. Mondtam, hogy most már nem tudunk hazamenni érte, de elindulhatunk
haza, ha már nem szeretne maradni. Ez nem volt jó, egy darabig
hajtogatta sírva, hogy ő ott marad és hozzam el neki a rongyit. Amikor
csillapodott a sírás, megkérdeztem, hogy folytatja-e a játékot Csabival.
Ezen még sírt egy kicsit, majd megnyugodott, és bekuckózott az ölembe,
hogy ő most pici baba. Egy kicsit még játszottuk ezt, hogy milyen cuki
baba, jó volt ez a kis nyugi mindkettőnknek az amúgy elég káoszos
délelőttben. Aztán kiszállt az ölemből és újra csatlakozott a többi
gyerekhez. És azóta is nagy örömmel jár ebbe a csoportba.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése