Karácsony van, a gyerekeket csábítja a karácsonyfán a sok édesség. Elég
sokat egyezkedünk, vitatkozunk, sőt veszekedünk emiatt, hogy mennyit
lehet enni belőle. Viszonylag engedékeny vagyok, többet ehetnek mint más
időszakokban, de azért valahol határt kell szabni. Az ünnepek alatt
amúgy is sok a nagy érzelem (http://osszekapcsolo.hu/index.php?page=articles&id=miErt_tObb_a_hiszti_Unnepekkor), ráadásul mi éppen most költöztünk, szóval apróságokon is
könnyen kiborulnak a gyerekek (és mi felnőttek is). Villő (3,5) különösen a
habcsókot szereti és éppen megegyeztünk, hogy aznap levehet még egy
utolsó habcsókot a fáról. Ami sajnos eltörött. Ült a törött habcsókkal a
kezében és görbült lefelé a szája. Próbálta újra összeilleszteni, ami
persze nem sikerült, sőt morzsálódni kezdett, aminek nem igazán örültem,
ennek erélyesebben hangot is adtam. Na erre már kitört a sírás, én meg
azt gondoltam, akkor itt az ideje egy érzelmi nagytakarításnak. Mondtam
neki, hogy ez sajnos eltörött és már nem lehet összerakni, és nem is
vehet le másikat a fáról. Ő meg csak sírt és sírt, amit egy darabig
hallgattam, de egy idő után elgyengültem és ezt mondtam neki: Tudod mit,
én megeszem ezt a töröttet, te meg vegyél le egy újat. A sírásnak vége
lett és másnap derült ki, hogy ez a nem teljes meghallgatás is hatásos
volt. Reggel vidáman szaladt hozzám egy törött habcsókkal a kezében:
Eltörött, de nem baj, nekem így is jó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése